A szenvedélyes vágy körforgása
Kritika a Hello Again musicalről
Február 28-án mutatták be a Hello Again című musicalt a Pinceszínházban, Dicső Dániel rendezésében. Az előadás mozgatórugója a vágyakozás és a testiség, amely minden társadalmi határt képes elmosni, és egy végzetes körtáncban válik valósággá.
Michael John LaChiusa Hello Again című musicalje 1993. december 30-án debütált az off-Broadway-en. Az előadást Graciela Daniele rendezte és koreografálta. A fogadtatása meglehetősen vegyes volt, sokan azt kifogásolták, hogy megbolygatta az előadás alapjául vett La Ronde című színdarab körforgását.
Arthur Schnitzler 1897-ben írta meg La Ronde című polgárpukkasztó művét, amelyet egészen 1920-ig nem is mutattak be, akkor azonban igen erős reakciókat váltott ki a nézőközönségből. Az előadást magyarul Körtáncra fordították, hiszen ez a folytonosság az egész műnek a mozgatórugója. Tíz szereplő van benne, akik párosával oszlanak szét tíz jelenetre. A szajha és a katona, majd a katona és szobalány, a szobalány és a fiatalúr, a fiatalúr és a feleség, a feleség és a férj, a férj és a kisasszony, a kiasszony és a költő, a költő és a színésznő, a színésznő és a gróf, végül a gróf és a szajha.
Egymásba folynak a karakterek, akik mind akarják egymást, a történet középpontjában a testi vágy áll, az, hogy kit mi mozgat a másik felé, milyen érdek fűzi hozzá. A szereplők minden társadalmi osztályból és morális közegből megjelennek, és az őket fűtő szenvedély és vágyakozás még ezeket az osztálybeli különbségeket is elmossák, a pillanat heve mindent felborít.
A Hello Again musical ezt a színdarabot vette alapul. A legfőbb különbség az időben van: míg a La Ronde Bécsben játszódik az 1890-es években, addig a Hello Again a 20.századot járja be, a jelenetek ugrálnak az időben, nem kronologikus sorrendben haladnak. Ez zeneileg hálás lehet, mert az operától a diszkóig mindenféle zenei stílust fel lehet ölelni, ugyanakkor ezzel az ugrálással felbolygatja a La Ronde tökéletesen leírt körét. Nem beszélve arról, hogy a nézőt könnyedén összezavarja, hogy a Férj első jelenetében 1950-es éveket írunk, majd a halálakor visszaugrunk az 1910-es évekbe.
A karakterek alapfelállását megtartotta a musical, de nagyban aktualizálódtak. A szereplők sorában a legfontosabb változtatás „az édes kislány”, aki a Férj és a Költő között mozog. A fiatal imádat tárgyából Srác lett (angolul Little Thing), ezzel megcsavarva a szeretők kapcsolatát.
A Pinceszínház előadásában tíz szereplő helyett csak öt áll színpadra, de ez cseppet sem vesz el az előadás értékéből, sőt! A színészek egészen különböző arcaikat mutathatják meg, nem is csak kettőt, mert mindegyik karakter teljesen másként viselkedik a második jelenetében. A szende, reményteljes, szerelemre vágyó nővérből kiábrándult szerető lesz, a fantáziátlan férjből szenvedélyes rajongó, aki képes az életét is feláldozni egy éjszakáért a szép fiatal fiúval.
A kis térben nagyon jól működik az előadás, amelynek hátterében egy áttetsző fal mögött meghúzódik a zenekar, és az oldalán egy körbe forgó „színpad” van, amely a történetekkel együtt mozog.
A jelmezeknek – amelyek Cselényi Nórát dicsérik – fontos szerepük van egy olyan előadásnál, ahol a színészek több karaktert is játszanak. Itt mindenki öltözete mesél, pontosan lehet tudni, ki melyik szerepében lép fel a színpadra, és a keretes szerkezet a szereplők „lemeztelenítésében” is megjelenik, ahogy az elején magukra öltik, majd a végén levetik szerepeiket.
Az előadás Fekete Linda énekével kezdődik és zárul, aki a Kurvát és a Feleséget játssza. Az előadásban a másik női szereplő Tóth Zsófia, aki a Nővért és a Színésznőt alakítja. Mindegyik színész remekül illik a szerepeihez, és nagyon izgalmasan hozzák az eltérő karaktereket.
Minden jelenetnek megvan a maga izgalma és fájdalma is, de egyet mégis ki kell emelnem. A Srác és az Író kapcsolata olyan szenvedéllyel tárul elénk, hogy nem csak az Író, de az egész nézőtér beleszeret a Srácba. „Jackie az angyal” – ahogyan az Író nevezi – a művész szemén keresztül nekünk is egyre földöntúlibb, elérhetetlenebb szépséggé válik. Ember Márk az Író szerepében teljesen belebolondítja az egész színházat újonnan felfedezett múzsájába, akit mindenki meg akar szerezni, és hazugságokkal csalogatják magukhoz a kiszolgáltatott fiút.
Georgita Máté Dezső a csábító Katonából az elcsábított Srácként tűnik fel, aki egy pillanat alatt tud átugrani álmodozó fiúból a rideg valóságba. Ez a jelenet több szempontból is a kedvencemmé vált, és nem csak amiatt, mert két szép férfi egymásba bolondul. Zseniális megoldás volt, ahogyan önmagukat világították meg a lámpákkal, a figyelmet oda irányítva, ahová csak akarták, szinte láncon vezetve a néző szemét. Képtelenség nem beleolvadni a jelenetbe.
Némedi Árpád játssza a Férjet és a Szenátort, előbbi szintén beleesik „Jackie, az angyal” bűvöletébe, ami szintén újítás az eredeti Körtánc darabhoz, hiszen itt a halál felé tartó hajón vannak, és az utolsó éjszakát töltik együtt.
A humor sem hiányzik ebből az előadásból, van, hogy a szereplők kiszólnak a darabból, és ez Dicső Dániel rendezésében nagyon könnyedén és természetesen jelenik meg. A musicalnek a dalok mellett elengedhetetlen része a mozgás. Az előadásban a szereplők finom mozdulatokkal kapcsolódnak egymásba, és csúsznak ki a szeretőik öleléséből. Az erotikus jelenetek beszédesek és ízlésesek, a durva realizmust felváltja egy művészi megfogalmazás.
Ebben a rendezésben valóban megjelenik a körtánc, a kezdő és zárójelenettel megkoronázva, és erre a másfél órára a Pinceszínházat megtölti a szenvedély, a vágy, a csalódás és a reményteljes szerelem.
Kritika: Huszár Eszter
Fotó: Szeidl Marian