„a függöny mögött"

Nincs az a szerep, amely felülírná a gyermekáldást

Interjú Petrik Andreával

„Nincs az a szerep, amely felülírná ezt az áldást”

Interjú Petrik Andreával

Petrik Andrea négy év szabadúszás után tavaly leszerződött a Vígszínház társulatához, ahol Anna Kareninaként debütált volna. Ezt azonban felváltotta élete legfontosabb szerepe, amikor kiderült, hogy kisbabát vár. Mesélt nekünk a színpad mögötti életről, a színésznők elé állított elvárásokról és persze a közelgő izgalmas életszakaszról, az anyaságról.

Hét éven át, egészen 2016-ig a Radnóti társulatának tagja voltál. Annak idején miért döntöttél úgy, hogy továbbállsz?

Nagyon szeretek társulathoz tartozni, és a Radnótinál egy remek csapattal dolgozhattam, de nem tudnék életem végéig egy helyen maradni. Én olyan típus vagyok, akinek időnként el kell mennie. Az állandó társulati lét egy kapcsolathoz hasonlít: nagyon sokat adott az együtt töltött évek alatt, de már nem működött, azt éreztem, csak bántanánk egymást, ha tovább maradnék. Szükségem volt a megújulásra mind szakmailag, mind a magánéletemben, és az ösztöneim azt súgták, mennem kell. Ez kicsit olyan, mint a kígyó, amely évente levedli a bőrét, én is hasonlóan vagyok kitalálva.

Négy év szabadúszás után tavaly mégis leszerződtél a Vígszínházhoz.

Ez a négy év életem egyik legszebb időszaka volt, nyolc különböző helyen, különböző műfajú előadásokban játszhattam, és rengeteg kollégával megismerkedtem. Van benne bizonytalanság is bőven, de nekem az első pillanattól kezdve szerencsém volt, és nem tudtam, ez a szerencsés csillagzat vajon meddig fog kitartani. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy előbb-utóbb szeretnék anyuka lenni, egy biztos helyen, egy olyan társulatban, ahová visszavárnak. A Vígszínházhoz van egy erős kötősédem, nem egy idegen helyre jöttem. Az egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába jártam, és a gyakorlatomat is itt töltöttem. Az utóbbi évben is játszottam vendégművészként a színházban, Eszenyi Enikő többször is megkeresett, hogy szerződjek, de mindig volt valami oka, hogy nem mentem. Tavaly viszont újra éreztem azt, hogy szeretnék társulathoz tartozni.

Az idei évadban Anna Kareninaként debütáltál volna a Vígszínház új társulati tagjaként.

Tavaly tavasz környékén szerződtem le a Vígszínházhoz, és augusztusban kiderült, hogy babát várok. Azt tudni kell, hogy nem árultam zsákbamacskát, amikor leültünk Eszenyi Enikővel. Elmondtam neki, hogy nekem most a gyermekvállalás a legfontosabb, és nagyon megértő volt. Csak nem gondoltam, hogy ez a baba ennyire szeretne már jönni, és ilyen hamar meg is érkezik. Így tulajdonképpen egy pillanatot nem dolgoztam ebben az évadban a Vígben, csak játszottam továbbra is azokat az előadásokat, amelyek eddig is megvoltak. Szeptemberben kezdődött az Anna Karenina próbafolyamat, amelynek a főszerepét még tavasszal felajánlották nekem. Számomra nagy dilemma volt, hogy alig pár hetes terhesen szóljak-e Enikőnek az állapotomról, mert nem véletlen, hogy ezt három hónapig még nem nagyon mondja az ember, sosem lehet tudni. De etikátlannak éreztem, hogy egy ekkora szerepet én próbáljak végig csak azért, hogy aztán valaki másnak kelljen beugrania helyettem, így bevállaltam ezt a kockázatot, és szerencsére nagyon jól alakultak a dolgok.

Nehéz volt elengedni Anna Karenina szerepét?

Eleinte nem is gondolkoztam azon, hogy bármit is el kell engednem idén, mert azt hittem, még várat magára a baba. Amikor Enikő tavasszal elmondta, hogy Anna Kareninát fogok játszani, megdobbant a szívem. Úgy gondoltam, hogy ez nagyon nekem való szerep, és pont abban az élethelyzetben vagyok, hogy el kell játszanom. De amint megtudtam, hogy terhes vagyok, egy pillanatig nem volt bennem olyan érzés, hogy valami elment mellettem. Nincs az a szerep, amely felülírná ezt az áldást, nekem most ez a legfontosabb. Az elmúlt években a színház volt számomra az első, sok mindent háttérbe szorítottam miatta, áldozatokat kellett hoznom érte. Annyira meghat, hogy ez a kisfiú – mert hogy kisfiam lesz – éppen most akart jönni, nem várta ki, hogy egy Anna Karenina elé kerüljön. Ezzel megtapasztalhattam azt is, milyen elengedni egy olyan szerepet, amelyre vágytam, de tudom, hogy jön majd helyette másik.

Gondolom, hosszú évek óta először felvet a szabadidő.

Igen, és eleinte volt is bennem egy kis félelem, hogy mit kezdek majd magammal, ha már nem lesz ennyire intenzíven része az életemnek a színház, de most nagyon jól esik. Van időm olvasni, filmet nézni, és persze mozogni is járok, mert az elhízástól azért félek. Eddig is küzdöttem testképzavarral, és ez a terhességgel csak felerősödött.

Ez a testképzavar egész életedben végig kísért?

Nem, olyan 28 éves koromban kezdődött, amikor egy filmszerepért nagyon gyorsan kellett nagyon sokat fogynom. Ez a soványság egyre jobban tetszett nekem, pedig nem voltam egy szép látvány, undorítóan néztem ki. De én ezt vonzónak láttam, és minden falatnál mardosott a bűntudat, utáltam magamat.

Hogyan sikerült kijönnöd ebből az állapotból?

Ebből véglegesen szerintem sosem lehet kijönni, de szépen, lassan egyenesbe jöttem. Gimnáziumban egészséges testképem volt, szerettem magamat. A színházban azonban mindig téma, hogy ki hogyan néz ki, milyen az alakja, mekkorák a méretei – ezek alapján bekategorizálnak. Voltak rosszabb időszakaim, mint amikor egyik évben a Radnótiban nem kaptam új szerepet, azt nehezen éltem meg.

Egy színésznőnek nehéz lehet visszavonulni akár több évre is. Mikor tervezel visszatérni a színpadra?

Erre még nem tudok válaszolni, mert ez mindig az adott helyzetben dől el. Abban biztos vagyok, hogy nem rohanok vissza, ameddig lehet, szeretnék a gyermekem mellett maradni.

Van benned félelem a visszatérést illetően?

Mivel tavaly leszerződtem a Vígszínházhoz, ezért nincs, hiszen van, ahová visszavárnak. Ha még szabadúszó lennék, egészen más lenne a helyzet. Régen egy színésznőnek a színpadon volt a helye, hiába lett anya, egy színésznő az maradjon színésznő. Most is sok olyat látok, hogy szülés után már rohannak vissza dolgozni a nők, mintha félnének, hogy kimaradnak valamiből, vagy elfelejtkeznek róluk. Amikor még fiatalabb voltam, és a gyermekvállalás a távoli jövőben volt, bennem is megvolt ez a fajta félelem, nem tudtam, hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni. De most, hogy tényleg gyereket várok, egyáltalán nem aggódom. Tudom, hogy a színészettel akarok foglalkozni életem végéig, és bízom a jó szerencsében, hogy mindig lesz hová visszatérnem.

Hogyan készülsz az anyaságra?

Nem agyalom túl, nem olvasgatok előtte dolgokat vagy ilyesmi. Mindig ott tartok, ahol éppen tartanom kell. Inkább kíváncsiság van bennem, hogy hogyan fogunk működni családként. Az életem során minden fontos kérdésben ösztönösen hoztam döntést, és eddig ezek az ösztönök mindig megvédtek és segítettek. Remélem, ez az anyaságban sem lesz másképp. Szeretem a felelősséget, és nagyon élvezem, hogy a férjemmel ketten ebbe belevágtunk. Persze gyakran tele vagyok bizonytalansággal, sok mindenben béna vagyok – még csekket sem tudok befizetni telefonról – de a nagy döntések nekem természetesen jönnek. Ilyen a gyermekvállalás is, abban biztosnak érzem magamat.

A szakmán belül van előtted példa, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a színházat és az anyaságot?

Ez a szakma nem arról híres, hogy ebben példák sorát tárja elénk. Nagyon nehéz szuper anyának és nagy színésznőnek is lenni egyszerre, már csak az időbeosztás miatt is, például nem vagy ott, amikor a gyerekedet le kell fektetni. Bízom benne, hogy ezt lehet jól is működtetni, és valahogyan majd az élet más területein kompenzálni. De két dolgot mindig tudtam az életemben: hogy színésznő szeretnék lenni és egy napon anya is. A magánéletemben sokáig keresgéltem az utamat, hosszú ideig a szakmám volt a stabil pont. Szerencsére mára ez is egyenesbe jött.

A férjed is színész. Szerinted a gyermeked is a színházat fogja választani, ha felnő?

Nem annyira szeretném, hogy színész legyen a gyermekemből. Nyilván, ha elengedhetetlen vágyat érez a színház iránt, akkor támogatom, de én nem fogom a színészi pálya felé terelni. Ha valakinek az az egy vágya van, hogy színész legyen, és másra gondolni sem bír, akkor annak kell lennie. De ha van más út is előtte, akkor arra lépjen rá. Ez a szakma sok mindenben megköt, más ritmust követel, mint egy normális embertől. Persze rengeteg dolgot ad a sok lemondás mellett is, ez kétségtelen. De gyakran nehéz emberek a színészek, exhibicionisták vagy éppen introvertáltak, nárcisztikusak, frusztráltak és túl sokszor magányosak is. És mégis, aki egyszer bekerül közéjük, az már nem tudja elképzelni másképp az életét. Szeretek néha csipkelődni a színészekkel, de hát én is egy vagyok közülük, és soha nem tudnék nélkülük élni.

 

Interjú: Huszár Eszter

Fotó: Szeidl Marian

Smink: Baráth Tímea

email:
info@qlissza.hu
0%